Referencia, avagy ajánlás

Coaching. Az év elején, még azt sem igazán tudtam, hogy ez a szó mit jelent. Aztán találkoztam Icával, és mesélt nekem erről a folyamatról. Említette, hogy jelentkezőket keres gyakorlat céljából, ami szükséges a vizsgájához is. Kíváncsi és érdeklődő ember lévén jelentkeztem. Akkor még azt gondoltam, hogy ugyan jól érzem magam a bőrömben, az utamon vagyok, a családi életem tökéletes, élvezem a munkámat, de ha Icának gyakorolnia kell valakin, akkor miért ne lehetnék én.

Ezekkel az érzésekkel, gondolatokkal indultam neki ennek a – mint kiderült - izgalmas feladatnak. Mire az első találkozó létrejött, addigra én teljesen „kibuktam”, mert a cégünk úgy tűnt, nem képes életben maradni. Ez természetesen sokkolt, és nem értettem miért történik mindez. Így ezen a szent napon kitűztük a célt: - Céget megmenteni!- Mivel már aktualitása is volt a történetnek, ezért még lelkesebben vetettem bele magamat az egészség- és életvezetési coachingba.

Ica, minden alkalommal új feladatokat adott nekem, amit én igyekeztem precízen, apait-anyait beleadva megoldani. Hihetetlen felfedezéseket tettem! Közelebb kerültem magamhoz, megdöbbentő tényeket tártam fel a cégünkkel kapcsolatban. Ica „kényszerített rá”, hogy szembenézzek bizonyos dolgokkal, amiket eddig nagy igyekezettel próbáltam figyelmen kívül hagyni. Szóval, roppant izgalmas hetek következtek az életemben, teli feladattal. De nem bántam, mert végre valami elindult. Egyedül nem lett volna kedvem ilyen feladatokkal foglalkozni, de így egészen más volt!

Hétről hétre újabb izgalmas adatok kerültek a birtokomba, amivel végül sikerült megmenteni a lefelé zuhanó cégünket. Ica tudása, lelkesedése, a feladatok, a beszélgetések, mind-mind hozzájárultak a sikerhez. A kitűzött célt sikerült elérnem, és az egészség- és életvezetési coaching az egész életemet megváltoztatta, hiszen a továbbiakban nem hagyhatom figyelmen kívül a megszerzett tapasztalatokat.

Én mindenkinek meleg szívvel ajánlom Ica hozzáértő segítségét, hiszen ha bajban vagyunk, egyedül nem könnyű kijönni a „gödörből”!!! Icával vidáman, lazán oldhatjuk meg a legnehezebb élethelyzeteket is.

Ja, és a lényeg! A záró ünneplés a csúcsok csúcsa! Aki eddig eljut, mert minden feladatot hűségesen végrehajtott, megérdemli ezt a záróakkordot! Már csak ezért is megéri, Icát hívni ha segítségre szorulunk! A viccet félretéve, ha még egyszer a gödör mélyén leszek, csakis Gíberné Khinheffner Ilonát fogom hívni!

Miért küszködjünk egyedül, hogyha hozzáértő segítséget is kérhetünk?!

Tisztelettel: Csákvári Eszter


Régebben beszélgettünk a coaching-ról Gíberné Khinheffner Ilonával, Ő mesélt nekem róla először. Majd egy felmerülő probléma kapcsán eszembe jutott, hogy talán a coaching segítene a megoldásban. Az első alkalommal még semmit nem tudtam a coaching technikákról, ezáltal kissé bizalmatlanul álltam a dolgokhoz. A folyamat alatt rájöttem, hogy a coaching irányított kérdésekkel, egyénre szabottan vezet rá a megoldásra. A coaching találkozók során olyan témákat is érintettünk, amikről addig azt hittem, hogy rendben vannak, és olyan problémákat oldottam meg, amikről kiderült, hogy nagyban befolyásolták az eddigi hozzáállásomat. A coaching tudatosabbá tett, rengeteget tanultam önmagamról és arról, hogy hogyan oldhatom meg a mindennapok magánéleti, üzleti problémáit.

Mester Zsófia


A folyamat nagyban segített, hogy rávilágítson azokra a dolgokra, amik számomra fontosak és értékesek. Hozzájárult ahhoz, hogy ezek fényében átértékeljem a napi dolgaimat is, ezáltal jobban kezeljem a stresszhelyzeteket és döntési helyzeteket.

A coaching folyamat során nagyon tetszett, hogy bármiről lehetett beszélni, ami a témával kapcsolatban eszembe jutott.

Különösen az értékrend meghatározással kapcsolatos feladatok tetszettek.

Ajánlom bárkinek, aki hasonló helyzetben van (volt), mint én.


LifeCoach-Ilona.hu - Gíberné Khinheffner Ilona Krisztina
+36 20 560 86 07 | lifecoach.ilona@gmail.com